Naplemente

Már igen homályosan látom magam előtt ezt az emléket; az idő vasfoga szemcséssé tette a pillanatot. De ami megmaradt, az az élénk vöröses árnyalat, ami beleégett a retinámba. Ugyanis naplementét néztem,álltam a vadvirágos rét közepén. Körülöttem néma csend, mintha csak én lennék ott egyedül a növényekkel. A fák a távolban némán meredtek a sötétedő ég felé, és az az egy szem felhő is lassan kicamogni készült látómezőmből. Szerettem volna megszagolni a rét virágait – a piros, sárga és lila színekben pompázókat –, de figyelmemet nem engedte el a lemenő nap káprázatos szépsége.