Vakvágányon

Mocskos érzés, mikor azt gondolod, valami örökké tart, aztán rájössz, hogy nem. Sok helyen olvasni olyat, ahol ezt cáfolják, de mi, emberek, naivan azt gondoljuk: "Nem, erről azt érzem, hogy valódi, és nem fog megszűnni sohasem!" – Önámítás, balga önhitegetés ez csak azért, hogy nyugtatgassuk a lelkünket. Belekényelmesedünk a biztonságba, abba, hogy nem kell aggódnunk a holnap miatt. Mindeközben a múlt martalékaiban merengünk, hiányolva azt a jelenből. A jövő ijesztő, félelmetes. De egy biztos és örök: a megélt érzelmeink. Az, hogy óhatatlanul is bennünk él a remény: nem haladunk vakvágányon.

Valahogy az életem mindig döcögősen indult, akár egy vonat, mi tétova, szétrozsdált síneken pöfög. Majd mikor azt gondoltam, jó sínre terelődött óriás, büszke gőzösöm, az út hosszadalmas, ringató biztonságába rejtettem a félelmeimet. Mintha saját magamat kergettem volna olyan álomba, ami csak a képzeletemben létezik. Pontosan úgy, mint mikor lehunyom a szemem a vonaton, és arról fantáziálok, hogy mikor megérkezem a célomhoz, a nap majd simogatóan süt az arcomra, a testemet körbeveszi a melegség, s a karomat kinyújtva az ég felé azt érzem: "Otthon vagyok!"

Mikor aztán kinyitom a szemem ebből a nevetséges tévképzetből, egy életunt, vénülő, mogorva kalauz követeli tőlem a menetjegyet. Rájövök, hogy ha jegyet sem váltok a vonatomra, hamar kirakhatnak a naiv, magaménak vélt utamból. Jegyet kell váltani az élethez is. Mert ha nem tesszük, hiába csábít az út, nincs bizonyosság arra, hogy elérkezhetünk a végső kikelettel megkent álmaink tornácára.

Rájövünk, nincsen múlt, nincsen jelen, nincsen jövő, ha nem vagyunk tudatosak az életünkkel. Felnyílik a szem, és pofán csap a valóság rozsdás, sínszagú vasa. Nincsen mesébe illő végtelenség, cél nélkül pedig nem a természet hívogató napsütése vár, pusztán egy sötét, hideg alagút, ahonnan nincs kiút. Folyamatosan figyelni kell, hogyan döntök az életemről, mit teszek érte, mire vagyok hajlandó, mihez van erőm, mit engedek el a múltból, mit élek meg a mában, mit remélek a holnaptól. Tudatos utazás ez elménk minden egyes bugyrában, s ha azt érzem, biztonságban vagyok, bátran lehunyhatom a szemem, majd álmodozhatok arról, amiről tudom, hogy meg is fog valósulni.